2012. szeptember 6., csütörtök

Unalom...Máris?! De mégis elvagyok havazva...

Ahogy a címből is látszik, unatkozom és mégis nincs egy percnyi felesleges időm. Folyamatosan kell valamit tanulnom, intéznem és közben HALÁLRA UNOM MAGAM... Mármint tudom mihez lenne kedvem, de arra meg nincs időm. A suliba meg nincs is előttem a gépem a rajzpaddal...vagy a telefont nem használhatom, hogy olvassak. Este meg hulla vagyok hozzá.

Annyi szép képet találtam a neten mikor tegnap textúrát kerestem a rajzomhoz. Állati jók... Rajzolni akarok. Na, de most inkább nem gondolok rá.

Ma volt az első órám a faktos angol tanárommal. Végig angolul beszélt. Néha fura a kiejtése, de mindent értettem szinte, amit mondott. Egyszer nem, de akkor visszakérdeztem. A beszédemmel ma is kissé beégtem... ^^

Miközben írok anyumékat hallgatom, akik az ablakom alatt vitáznak. Valami bagatell dologról... nem tudom, hogy lehet mindkettő ilyen makacs. Bár anyummal egy-két dolgon kívül majdnem mindent meg tudunk beszélni, míg apával semmivel kapcsolatban nem tudok zöld ágra vergődni. Biztos, mert pasi és másik bolygóról származik :/ (sorry hímnemű olvasóimtól, még párszor hallotok tőlem feministának tűnő, nem épp kedves becézgetést majd a férfiakról... apám hatása xD )

Szerintem mára ennyi... Ja és tegnap nem voltam röpizni, mert anya szülőire ment és nekem kellett pesztrálni a húgaimat, nem tudtam időben elindulni... Meg azt se tudtam végül, hogy hova kell mennem (mindig változik a helyszín)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése